A biztosítások sem kerülhették el, hogy némiképp átalakuljanak. Gondoljunk csak bele, mi volt régen az internet megjelenése előtt. Az emberben megfogalmazódott egy igény például egy életbiztosítással kapcsolatban és szépen felöltözött és elment egy Biztosítótársaság ügyfélszolgálatára és ott az ügyintézővel személyesen megbeszélték, hogy milyen életbiztosítást tud ajánlani. Ezt mi vagy elfogadtuk és már alá is írhattuk a szerződést, vagy úgy gondoltuk, hátha lesz jobb ajánlat másik társaságnál és elmentünk egy másik társasághoz, ahol ugyanígy személyesen jutottunk információhoz, majd eldöntöttük, hogy kinek az ajánlata tetszett jobban és megkötöttük az életbiztosítási szerződést.
Később már olyannal is találkozhattunk, hogy egy biztosítótársaság telefonon megkeresett minket, felkeltette az érdeklődésünket egy életbiztosítás iránt és megbeszélt időpontban egy biztosítási tanácsadó felkeresett minket az otthonunkban, ahol személyesen elmondta a lehetőségeinket, amit vagy jónak találtunk és megkötöttük az életbiztosítást, vagy megvártuk egy másik társaság telefonos jelentkezését és másik kollégával egy személyes találkozást, vagy esetleg felhívtunk egy másik társaságot, ahol ugyanezzel az üzletkötési stratégiával egy újabb személyes beszélgetés következett, majd a jobbnak tűnő ajánlatot elfogadtuk.
Van aki szerette ezt az emberközeli kereskedelmet és a biztosítások ilyen típusú értékesítését, van aki nem. Jelenleg az internet több mint 10 éves megjelenése után, már saját magunk nézhetünk utána annak, hogy milyen biztosítást szeretnénk kötni, az melyik társaságnál mennyibe kerül és mit kapunk a befizetett díjunkért.
Ez a változás van akinek tetszik, van akinek nem, de egy biztos, hogy a mai felgyorsult világban sokkal gyorsabban juthatunk hasznos információhoz és dönthetjük el, hogy ár-érték arányban melyik biztosítások tetszenek és melyiket választjuk. Vannak olyan honlapok, ahol szakemberek dolgoznak és az általunk megadott adatok alapján készítenek el nekünk egy kezdeti ajánlatot, majd pontosítják a részleteket aszerint, hogy milyen biztosítást szeretnénk kötni és vannak olyan rendszerek, ahol sok kérdés megválaszolása után egy gépi program számításai alapján azonnal megkaphatunk egy árat. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy melyik módon szeretne biztosítást kötni.
Amennyiben Ön azt szeretné, hogy néhány fontosabb adat megadása után egy kalkuláció kiküldésével információhoz jusson, majd egy szakértővel telefonon folytatott beszélgetés során pontosíthassa a biztosítások részleteit, akkor keressen minket elérhetőségeinken, töltse ki űrlapjainkat.
A felmerülő kérdéseivel kapcsolatban is állunk rendelkezésére. Szakterületeink: életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás, kegyeleti biztosítás, lakásbiztosítás, gépjárműbiztosítás, balesetbiztosítás, életbiztosítás, gyermekjövő biztosítás, jogvédelem biztosítás és utazási biztosítás.