Nyugdíjbiztosítás – adójóváírás igénylése

Jelenlegi statisztikák alapján több mint 120 ezer ember kötött olyan életbiztosítási szerződést, ami nyugdíjbiztosítás is egyben, tehát igénybe vehetik az állam által nyújtott adójóváírást.

Három éve vezették be, hogy nyugdíjbiztosítás kötése esetén az állam 30 százalék adójóváírással támogatja az öngondoskodókat. Amennyiben több életbiztosítással rendelkezik valaki, akkor a jóváírás mértékét kell figyelembe venni, ami jelenleg 130 ezer forint lehet maximum.

Több mint 50 ezren most első alkalommal vehetik igénybe ezt az adókedvezményt, de vigyázzunk, nem jár automatikusan, kérni kell, méghozzá a személyi jövedelemadó bevallásban kell feltüntetni azt az összeget, amit érvényesíteni szeretnénk.

A biztosítótársaságok február elején kezdték el kipostázni azokat a leveleket amik a díjigazolást tartalmazzák, olyan ügyfeleknek, akik életbiztosításuk megkötésekor nyugdíjbiztosítási kiegészítéssel kérték a biztosításukat, vagy kifejezetten nyugdíjcélú megtakarításra kötöttek életbiztosítási szerződést. Vannak társaságok, akiknél régebbi életbiztosítás módosítása során van lehetősége az ügyfélnek  nyugdíjbiztosítással kiegészíteni. Ennek előnye, hogy az adójóváírásra jogosulttá válik.

Mindenhol felhívják az ügyfelek figyelmét, hogy amennyiben a biztosítótársaságától február végéig mégsem kapják meg a díjigazolást, akkor vegyék fel a kapcsolatot a biztosítóval és kérjék annak pótlását, mert anélkül a személyi jövedelemadó bevallásban nem tudják, hogy milyen összeget érvényesíthetnek.

Az adóhatóságnak a személyi jövedelemadó bevallásunk beérkezésétől számított 30 napon belül kötelessége átutalni az adójóváírást. Amennyiben ez nem következik be, annak lehet olyan oka, hogy a bevallás hibás volt, vagy meg nem fizett adó és járulék miatt adótartozást vagy járuléktartozást tartanak nyilván a nevünkön. Ezeket érdemes minél hamarabb rendezni, hogy az adójóváírás kiutalása megtörténhessen, illetve ki kell javítani a bevallásban ejtett hibákat is. Egyik gyakori hiba, hogy az adózó nem írja alá a személyi jövedelemadó bevallását, ami anélkül érvénytelen, tehát ez megakadályozza, hogy a nyugdíjbiztosítás állami támogatását igénybe vehessük.

Figyeljünk tehát oda, hogy a biztosítótársaságtól megkaptuk-e a nyugdíjbiztosításunkra befizetett díjról szóló igazolást, ha nem, akkor kérjük meg személyesen, töltsük ki a személyi jövedelemadó bevallásunkat helyesen, ehhez akár könyvelői segítséget is kérhetünk, ha bizonytalanok vagyunk benne, írjuk alá a bevallást és igényeljük a 30 százalékos adójóváírást.

Amennyiben Önnek vagy családtagjának még nem kötött ilyen típusú életbiztosítást, ami nyugdíjbiztosítással van kombinálva, kérje ajánlatunkat és jövőre már Ön is megkaphatja hozzá az állami adójóváírást.

 

Facebookredditpinterestlinkedinmail
Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.