Kockázati életbiztosítás – felelősségvállalás

Minden élethelyzetben felelősséget kell vállalnunk tetteinkért, döntéseinkért. Ezt már egészen kiskorunk óta megszoktuk. Amikor gyerekek voltunk, akkor is megtanulhattuk, hogy amiket teszünk, annak következményei vannak. Abban az életkorban a határokat a szüleink húzták meg, amivel vagy egyetértettünk, vagy nem, de ott voltak a szabályok, amiket be kellett tartanunk. Később, iskolás korunkban tanáraink útmutatását kellett követnünk, ami ellen nem sokat tehettünk, hiszen nekik nem csak egy gyereknek kellett útravalót adniuk, hiszen egy egész osztályért tartoztak felelősséggel. Amikor kikerültünk a nagybetűs életbe, akkor a munkahelyünkön kellett megállnunk a helyünket és a főnökünk utasításait kellett követnünk, ahhoz, hogy megbecsüljenek jól kellett végeznünk a munkánkat. Tehát megint csak felelősséget kellett vállalnunk azért amit mondtunk, tettünk. A családban is ugyanezeket az értékeket fogjuk követni, amit szüleinktől, tanárainktól kaptunk. Kérdezhetik, hogy mi köze ennek a címben szereplő kockázati életbiztosítás szóhoz?

Nagyon is sok köze van hozzá, mert akkor, amikor már nemcsak saját magunkért, hanem a családunkért, a gyermekeinkért és a szüleinkért is felelősséggel tartozunk, akkor már nagyobb megfontolást igényelnek a döntéseink, amiben szerepet játszhat a kockázati életbiztosítás is.

Egy felmérés során kiderült, hogy kockázati életbiztosítás kötését már nemcsak akkor választják az ügyfelek, amikor hitelfelvétel miatt kötelezik rá őket, hanem akkor is, amikor saját maguk, családjuk, szüleik váratlan kiadásaira is fel szeretnének készülni egy megtakarítással. A szerződők több mint háromnegyede 30 és 50 év közötti család, akik a feladatuknak érzik, hogy gyermekeiket (a válaszadók 38 százaléka) és szüleiket (a válaszadók 41 százaléka) támogassák a lehetőségeikhez mérten.

Kérdezzen most szakértőinktől az alábbi linken, szerezzen információt és hozzon jó döntést:

Életbiztosítás kalkuláció kérés

 

Facebookgoogle_plusredditpinterestlinkedinmail
Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva