Életbiztosítási területen-új törvényi szabályozás

A Magyar Nemzeti Bank, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Biztosítók Szövetsége a tisztességes elbánás elve alapján egy új etikus életbiztosítási rendszert vezetett be, melynek elsődleges célja, hogy átlátható, szigorú szabályok szerinti, félreérhetetlen, a fogyasztói érdekeket szem előtt tartó ügyfélbarát életbiztosítási termékeket fejlesszenek ki és vezessenek be a biztosítótársaságok. Engedjenek meg egy kis visszatekintést az életbiztosítási termékekkel kapcsolatban: A 90-es években a hagyományos életbiztosítások jelentek meg, melyben a biztosítótársaságok egy garantált szolgáltatást vállaltak, az ügyfelek pedig csak az életbiztosítási díjat látták, melyet fizetniük kellett. 1997-től terjedtek el a befektetési egységekhez kötött biztosítások, melyben az ügyfelek a költségeket is érzékelték, de … Elolvasom…

Kockázati életbiztosítás – felelősségvállalás

Minden élethelyzetben felelősséget kell vállalnunk tetteinkért, döntéseinkért. Ezt már egészen kiskorunk óta megszoktuk. Amikor gyerekek voltunk, akkor is megtanulhattuk, hogy amiket teszünk, annak következményei vannak. Abban az életkorban a határokat a szüleink húzták meg, amivel vagy egyetértettünk, vagy nem, de ott voltak a szabályok, amiket be kellett tartanunk. Később, iskolás korunkban tanáraink útmutatását kellett követnünk, ami ellen nem sokat tehettünk, hiszen nekik nem csak egy gyereknek kellett útravalót adniuk, hiszen egy egész osztályért tartoztak felelősséggel. Amikor kikerültünk a nagybetűs életbe, akkor a munkahelyünkön kellett megállnunk a helyünket és a főnökünk utasításait kellett követnünk, ahhoz, hogy megbecsüljenek jól kellett végeznünk a … Elolvasom…